#covidnapló4
2020.10.08 Reggel beszélünk a dokival, nem mond jókat. Óráról órára romlik az állapota. Nagyon durva anyu tüdeje. Felmerül, hogy átszállítják másik „Covidos kórházba”, ahol van intenzív. Drukkolunk, hogy ne kelljen, ne legyen annyira rossz állapotban. Hívjuk a helyettesítő háziorvost, hogy ez van. „Láttam a CT eredményét, örüljünk ha túléli” – csaknem köszönés nélkül rakom le, nem értem, hogy lehet egy orvos ennyire tapintatlan. Egész nap visszajön, még a hangsúlyára is emlékszem mai napig.
Eközben átszállítják a covidos kórházba, ő nem érti miért, hiszen „jól van”. Anyu már alig tud beszélni a telefonba, egy mondat is nehezére esik. Az orvos, akit – nehezen, de – utolérünk közli, hogy akkor most végre elkezdődik a gyógyítása is… Hogyha a másik kórházba maradt volna még egy fél napot, már nem élne. Sokkolva ülünk. Nem kapok levegőt, tényleg nem kapok levegőt… Sírógörcsöm van. Nekem anyu a legjobb barátnőm! Én nem kapok levegőt? Hogy érezheti magát ő, ahogy nem kap levegőt ???
Pár rokon, ismerős tudja, szólunk nekik, hogy drukkoljanak, szorítsanak, mantrázzanak, imádkozzanak anyuért. Mindenki azt kérdezi, hogy kapja-e a Remdisivirt. „Amit Trump is kapott”…
Nem alszunk éjjel, nem tudunk. Nem értjük. De hát 2 napja még öleltem, hogy nem lesz baj.
Miért anyu? Miért nem a vírustagadók, állatkínzók, a pedofilok, a hazug politikusok… mindenki tudja folytatni. Miért anyu? Annyira aktív, fiatalos, mindenki szereti, neki tényleg nincs se rosszakarója, se ellensége. Minden barátom imádja. Okos, kedves, segítőkész. Hogy kerültünk ebbe bele?
2020.10.09 Állapota nagyon aggasztó. Anyu szól, hogy átviszik az intenzív osztályra. Mondjuk neki, hogy az jó, mert ott sokkal nagyobb figyelmet kap, jobban tudnak segíteni, azonnal reagálni. Hallom, hogy megnyugszik. Mi meg kétségbeesünk. Fogalmunk sincs mi az az intenzív, csak tudjuk, hogy a legsúlyosabb covidosok oda kerülnek.
Hívom, nem veszi fel. Hívom az orvost. Kiderül, semmit se vihetett magával. Napokig nyomozzuk, hol a cucca, az áthelyezett nővérek nem tudják a protokollt, se az orvosok. „majd megkérdezik”, de ugyanazzal soha többet nem sikerül beszélnünk. Nehezen, napok alatt kiderítjük, az értékei az értéktárba kerültek, a cuccai a covid raktárba 2 hétre bezsákolva. Semmit se adnak ki, semmit nem vihetett magával. A kapcsolatunk teljesen megszakad.
Nem bírom tovább, éjjel telefonálok. Nyugodt pillanatban pont egy orvos veszi fel, nagyon sokáig elbeszélgetünk, mindent elmagyaráz. Anyu kapja a Remdesivirt, a Covid ellen. És sok más gyógyszert is. Azonnal kapott szteroidot is, ez a későbbi problémákat akadályozhatja meg. A Covid egyik társult problémája, hogy az erős immunrendszer túl erősen lép fel, ez a citokin vihar. Hallgatjuk, mindent jegyzetelek, hogy utána tudjak olvasni. Ilyenkor leépítik az immunrendszerét, hogy megmentsék az életét. Itt járunk most anyuval, várjuk, hogy reagál… Lerakjuk, egész éjjel olvasok.
Szeptember elején kezdtek hinni a Remdesivirben, szeptember közepén már nem, majd az egyik gyógyszergyár ajándékba adott 260 adagot, majd amerikai kutatás szerint nem is hatásos… Az egész egy tippelés, kísérlet… nem ismerik a vírust, nem ismerik, mikor mit rongál, vagy miért csak pár ember kapja el, miért romlik 4 nap alatt az állapot intenzívig orvosi kezelés ellenére is. Nem, ez nem influenza. A citokin vihar:
„A SARS-CoV-2 vírus a megfertőzendő sejtek, elsősorban a tüdő léghólyagocskáit borító, II. típusú hámsejteken kifejeződő angiotenzin-konvertáz enzim 2 (ACE2) receptorhoz kötődve jut a sejtbe. Az ACE2 nemcsak e sejteken, hanem a szívizom, vese, nyelőcső, gyomor, bél hámsejtjei, az ereket bélelő sejtsor, valamint bizonyos fehérvérsejtek felszínén is megjelenik. A fertőzést követően a legtöbb beteg tünetmentes marad, vagy enyhe tünetek lépnek fel nála. A fertőzöttek 10-20%-ánál azonban, gyorsan kifejlődő légzési elégtelenség vagy bakteriális felülfertőződés következtében szeptikus sokk alakul ki, amely magas halálozással jár. Mindez általános gyulladással jár együtt, amit a gyulladásos fehérjék fokozott termelése, az ún. citokinvihar kísér. Újabban az antivirális, antibiotikus és tüneti kezelés mellett egyre inkább elfogadott, hogy az immungátló gyógyszerek előnyösek lehetnek a Covid-19 kimenetele szempontjából.”
Szédülök ahogy olvasom, mintha zuhannék lefelé…
Keresek kapaszkodókat, találok blogokat, beszámolókat olyanoktól, akik már kijöttek, vagy pont anyu kórházában fekszenek épp és naponta számolnak be állapotukról. Sosem örülök ennyire a hírnek, hogy Kuncze Gábor kijött az intenzívről. Próbálok infót szerezni, mi történik ott a falak mögött, ahová csak napi pár percre kapunk bepillantást, ahol mindig nagyon segítőkészek az orvosok, de eszméletlen fáradt a hanguk. A nővéreké is.
Nagyon lassan telnek a napok, mindenki rohan, alig lehet elkapni orvost. Kérdezzük, mi a titok, mi a protokoll. Mindenki mást mondd, sose jókor telefonálunk. Kapunk pár mondatot, majd újabb 24 óra tömény aggódás. Egyik nap egy fáradtabb, rosszkedvű orvost kapunk el, nagyon negatív. Aggódunk anyuért, nem tudjuk tényleg ennyire rosszul van, vagy csak a stagált mondta el ennyire pesszimistán… Este újra hívjuk, nagyon rossz érzésünk van… „Egy nap kétszer érdeklődni???” – kérdezi a nővér és lerakja a telefont… Várunk másnap reggelig, nem alszom.
Minden alkalommal elmondják, hogy semmit se javult az állapota.
Mindig visszakérdezünk, hogy „de ugye nem is rosszabbodott?”.
„Nem. De ez itt az intenzíven nem jelent semmit, itt nagyon gyorsan változnak, rosszabbodnak, nem fokozatosan.”
„De látjuk a vérkép eredményeit, mintha egy mini picit jobb lenne napról napra” – erősködünk. – „mert ugye pici eső is eső, nem szárazság…”
Minden alkalommal végig hallgatjuk, hogy csak a jelenlegi állapotról tudnak beszámolni, az éppen aktuális állapotáról, mert tényleg nincs jól. Hogy hajszállal, de tényleg hajszállal, mintha jobb lenne, de a jó szó inkább a stagnál, de legalább stabil, de azért folyamatosan az intubálás határán van…
Ha végre sikerül elkapni egy orvost – van amikor 4-5 órán át hívogatjuk a kórházat – akkor kérdezünk, kérdezünk. Mindig másik orvost… Kapaszkodunk minden szóba, a legrosszabb mondatok napokig visszahangoznak bennünk…
Senkiből nem tudunk kihúzni egy fél pozitív gondolatot sem. Félve kérdezzük: milyen a kedélyállapota? hogy viseli? eszik? hogy van a lába, mert ugye műtötték… mozoghat?
Megmosolyognak: dehogy, tápszert kap, nem mozdulhat meg…
Elképzelem anyut, hogy egész nap, 24 órában, ruha nélkül, egy lepedővel letakarva fekszik gépekre kötve, egyedül egy szobában, körülötte szkafanderbe beöltözött, arc nélküli emberek… Mi naivan azt se tudjuk, hogy a lélegeztetőgépen lévőket bealtatják napokra, hetekre…
Minden alkalommal megkérdezik, hogy biztos felírták-e a telefonszámunkat, ha gond lenne… Nem alszom, félek, hogy éjjel megcsörren a telefon. Apuval is így volt.
Apró csellel, de férjem bejut, látja anyut, mákunkra az első szobába fekszik. Nagyon modern üvegkockában, teljesen egyedül. Anyu megrémül, de bejut neki a levél, amit küldtünk. Tele imával, gyerekrajzokkal, hírekkel idekintről – hogy erőt adjunk neki!
Eltelik egy hét, eltelik 2 hét azóta, hogy nem láttuk. Napok óta nem változik, vagy csak egy „hajszállal”. Az intenzíven napokig lebeg a lélegeztető lehetősége. Drukkolunk, hogy egy fél %-ot se csökkenjen az oxigén szintje, mert akkor altatják, intubálják. (emiatt tápszert kap, hogy ne legyen gond, ha azonnal cselekedni kell).
Nézzük a leleteket. Olvassuk a tüdő CT-t, nem sokat értünk, de azt igen, hogy embólia nem látható.. örülünk minden jó hírnek.
2020.10.14. első negatív teszt, aztán pozitív, aztán negatív… összevissza. A orr/garat folyton változik. Lassan megjön a vérből is a negatív és a székletből is. Orvos mondja: ja, az orr/garat nem olyan megbízható, a vírus vándorol a testben… Mármint az orr/garat, amit az egész világon használnak?
– Igen…
Tudjuk, hogy a lélegeztetőről nagyon kevesen kerülnek ki, nem, egyszerűen meg fogjuk csinálni, nem kerülhet lélegeztetőre! Hallgatjuk, hogy stagnál az állapota, hogy mintha egy pici hajszállal javulna, de az nagyon kevés. Napi egyszer lehet telefonálni, pár percet hallunk róla, majd 24 óráig megint a tehetetlenség. Hallgatjuk, hogy intenzívhez szokott orvosok szerint is nagyon durva állapotban van a tüdeje –ez amit a Covid okoz. Megkap mindent, amit ma Magyarországon adható.. Drukkolunk, hogy reagáljon, drukkolunk, hogy ne kapjon el most semmi fertőzést, hogy elnyomták az immunrendszerét. Kiderül, az menthette meg az életét, hogy végig kapta a véralvadásgátlót a lábműtéte miatt. Meg az is, hogy nincs semmilyen társbetegsége és hogy nagyon fiatal. (64 éves). Ezeket hallgatjuk.
Fiam már tavasszal is elsőáldozásra készült, de elmaradt. Most pótoljuk, nagyon várja. Sok időt töltünk ezekkel a gondolatokkal. Vasárnap reggel mosolyogva jövünk ki a templomból, letelt a 2 hét karantén. Csöng a telefon, ott a templom előtt. Ismerősünk ismerőse talált ismerőst, aki rálát anyu anyagára kórházon belül. Hosszan beszélgetünk. Elmondja, hogy jobban van, hogy az volt a szerencsénk, hogy oda került. Hogy hiába a 40-50 fő napi halálozás, az ő kórházukba 5 napja nincs halott. Hogy ami a „szekrényben van”, azt mind megkapta anyu. Ő csodálkozna, ha pár napon belül nem kerülne vissza az osztályra. De tudjunk róla, hatalmas volt a baj! Az első leletek alapján kb. 10% esélyt adott volna a túlélésre.
2020.10.16 . pont egy hónapja mondta Orbán Viktor, ne aggódjunk, aki elkapja azokat meggyógyítják. Azóta több százan haltak meg.
Amióta az intenzívre került, nem nézünk, nem olvasunk híreket.
2020.10.19.
Egyik nap – fél napos telefonálás után este sikerül utolérni az orvost, anyu már nincs ott. Visszavitték az osztályra reggel. Megkönnyebbülünk. Hívjuk az osztályt, orvos nincs a közelben, nővérke nem adhat infót. Szépen próbálkozunk, hátha. Sikerül annyit megtudunk, hogy fázik, a ruháit még nem kaphatja meg. Nem adjuk fel, sikerül beszélni az osztályos kezelőorvosával, pont azt kapjuk el, akitől intenzívre került. Nem mondd semmi biztatót, nagyon is kihangsúlyozza, hogy még ne örüljünk, még bármi lehet. Hogy még nagyon-nagyon hosszú az út, nagyon lassú lesz a gyógyulás.
Meg se halljuk, azon gondolkodunk, hogy tudunk még aznap becsempészni neki egy másik mobilt, honnan szerzünk másik Sim kártyát, pakolok bugyit, hálóinget, kedvenc krémet, rakunk hozzá levelet, nővéreknek Marlenkát, kávét, férjem beviszi. Drukkolunk, hogy kapja meg, hogy fel tudjon hívni bennünket. 2 óra múlva megcsörren a telefon! 10 napig nem hallottam a hangját, 10 napig küzdött az életéért az intenzíven.
folyt. köv.
