2020-at írunk, de még mindig nagyon gyakran hangzik el kórházakban, nőgyógyászati szűréseken hasonló jótanács.
„Anyuka, így is megtartja? Adja be intézetbe, mert tönkre fogja tenni az életüket.”
Aktuális a kérdés: Lengyelország kemény lépésre szánta el magát, a beteg, életképtelen gyermekeket sem engedi abortálni. 2020-ban sokan úgy gondolják, hogy minden emberi lény a születés előtti szakaszban is élethez való joggal rendelkezik. A gyógyíthatatlan betegség ténye önmagában nem jogosíthat a terhességmegszakításra. Vezetők javasolják, hogy szüljék meg őket a nők és méltón búcsúztassák el. Nem foglalunk állást, mert véleménye csak annak lehet, aki átélte ennek bármilyen formáját is.
Sokan összekeverik: A Down-szindóma nem élettel összeegyeztethetetlen betegség. Nagyon is összeegyeztethető és nem is betegség. Szindróma.
Ma Magyarországon még mindig a legtöbben „elvetetik” a Down-szindrómás gyereket, mert kényelmetlen élettel járna. Míg Írországban ahol az abortusz ellenes törvény már él, eszébe se jut az anyáknak.
A legjobb összefoglalót a Down Alapítvány tette közzé:
A Down-szindrómával és általában a fogyatékossággal kapcsolatban számos tévhit él. Ezek fennmaradását segíti, hogy igazolni látszanak az előítéleteket és a kirekesztő társadalmi gyakorlatot. A tények azonban mást mondanak.
1. Tévhit: A Down-szindróma súlyos szellemi fogyatékossággal jár.
Valóság: A Down-szindrómások különböző képességekkel születnek, többnyire enyhe vagy középsúlyos fejlődési lemaradással, néhányan a normál IQ tartományt is elérik.
“Szellemi” fogyatékosságról ma már sem az orvostudomány, sem a gyógypedagógia nem beszél, az értelmi fejlődés lemaradását értelmi fogyatékosságnak hívják, a gyógypedagógiában értelmileg vagy tanulásban akadályozott gyerekekről beszélnek.
2. Tévhit: Egy Down-szindrómás gyerek nevelése felőrli a szülők kapcsolatát.
Valóság: A jól kommunikáló, elfogadó légkörű családokat a krízishelyzetek közelebb hozzák egymáshoz. A sérült gyereket nevelő házaspárok többsége együtt marad, és köreikben összességében csak mintegy 6-7 százalékponttal magasabb a válások aránya, mint a tipikus fejlődésű gyereket nevelő pároknál. Down-szindrómás gyereket nevelő családokban a válás még kevesebb is lehet.
3. Tévhit: Egy Down-szindrómás gyerek a családban túl nagy terhet ró a testvérekre.
Valóság: A gyerekek és a felnőttek döntő többsége büszke Down-szindrómás testvérére, kapcsolatuk jó és ezt fenn is akarják tartani. Down-szindrómás testvérük mellett érett gondolkodást, empátiát, elfogadást tanulnak és jobb kommunikációs készségekre tesznek szert. Saját bevallásuk szerint életüket gazdagította, hogy Down-szindrómás testvér mellett nőhettek fel.
4. Tévhit: A Down-szindrómások legfeljebb kisegítő iskolába járhatnak.
Valóság: Ha a Down-szindrómás gyerekek többségi iskolákban, ép társak között tanulhatnak, nem csak ők teljesítenek jobban, hanem az osztálytársaik is.
5. Tévhit: A Down-szindrómások egész életükben felügyeletre és ápolásra szorulnak.
Valóság: A Down-szindrómás gyerekek óvodába, iskolába járnak. Mivel különböző képességekkel születnek és különböző körülmények között élnek, az önállóság különböző fokára juthatnak el. Néhányan csak minimális segítséget igényelnek a felnőtt élethez.
6. Tévhit: A Down-szindrómások legfeljebb egyszerű segédmunkák megtanulására képesek.
Valóság: A Down-szindrómások között van színész, táncos, festő, ruhatervező, pedagógus asszisztens, riporter, ápoló, zenész, jelnyelvi tanár is. Vagy mint a lenti képen látható Gucci modell.
7. Tévhit: A Down-szindróma meghatározza a külsőt, a viselkedést és a képességeket is, így a Down-szindrómások alig különböznek egymástól.
Valóság: A Down-szindrómások ugyanúgy a saját családjukra hasonlítanak legjobban, mint mások. Különböző természettel, eltérő érdeklődéssel és egyéni tehetségekkel rendelkeznek.
8. Tévhit:
A fogyatékos gyerekeket nem lehet a többségi iskolákban oktatni, mert annak “a többi gyerek” látná kárát.
Valóság:
Az inkluzív oktatásban részt vevő többségi tanulók
• tanulmányi teljesítménye javul
• hatékonyabban tudnak együttműködni és kommunikálni
• jobban elfogadják az emberek közötti különbségeket
• reálisabb képet kapnak a “való életről”
• életre szóló tanulságokat kapnak az emberi jogokról
• jobban tudják kezelni saját hiányosságaikat
9. Tévhit: A fogyatékos gyerekek a speciális iskolákban fejlődnek a legjobban, hiszen ott pont azt a fejlesztést kapják, amire szükségük van.
Valóság: A többségi iskolában tanuló fogyatékos gyerekek jobban teljesítenek minden iskolai tárgyban és jobban is kommunikálnak. A szegregált iskolák az egész életre szóló társadalmi elkülönítéshez járulnak hozzá.
10. Tévhit: Az inkluzív oktatás megengedhetetlenül drága.
Valóság: Az inkluzívan oktató iskolák vagy olcsóbban vagy ugyanannyival működnek, mint a speciális iskolák. Ahol többet költenek, ott minden diák számára minőségibb oktatást nyújtanak és az egész iskola tanulmányi átlagai javulnak.
11. Tévhit: Én nem vagyok fogyatékos, semmi közöm hozzájuk.
Valóság: Bármelyikünket érhet baleset és megöregedve elveszítjük korábbi képességeink egy részét. Ez az a kisebbség, amelyhez előbb-utóbb a legtöbben tartozunk majd. Amit a fogyatékosokért teszünk, azt magunkért tesszük.
12. Tévhit: A fogyatékosok csak elvesznek a társadalom erőforrásaiból.
Valóság: Tekintve, hogy mennyire korlátozza a társadalom a fogyatékosok életét, ez inkább fordítva igaz: a társadalom fosztja meg a fogyatékosokat az erőforrásaiktól. A fogyatékos emberek fontos értékekkel járulnak hozzá a társadalom gazdagságához – még anyagi értelemben is, ha engedik őket dolgozni.
Mély és elgondolkodtató interjú olvasható Steinbach Évával: