#travelandkids #Zanzibar2
Tavaly ilyenkor épp a világ egyik legszebb tengerpartján sétálgattunk. Idén pedig az egyik legnehezebb időszakunkat éljük. Fenn és lent.
Amikor indultunk, nem sokat tudtunk magáról az országról. Hogy miért?
Éjjelente, szabadidőmben nézegettem az utazási ajánlatokat, felidéztem a régi utakat: pl. gyerekekkel olyan helyre menni, amit már ismerünk: Egyiptom, Jordánia… De valahogy nem éreztem, hogy mennék. Egyiknél sem dobbant meg a szívem. Leporoltam a bakancslistámat… hú, hogy milyen jó kis helyek maradtak fenn rajta. De őszintén – a legtöbbről annyit álmodoztam anno, hogy majdnem olyan, mintha jártam is volna ott… Valami újra, teljesen újra vágytunk. Amit nem ismerünk.
Tényleg képtelenségnek tűnik innen, hogy a gyerekeket kivettük a suliból 3 hétre és minden spórolt pénzünket beleöltük egy utazásba. De kezdjük az elején.
A gyerekek előtt elég jól kerestem. Aztán az előző 8 évben vagy terhes voltam, vagy szoptattam, vagy próbáltuk magunkat utolérni. Tavasszal tudtam, hogy nyár végén lejár a gyesem, visszatérek a munka világába. Talán szabadságzárási pánikom lett. A férjem középvezető, nem panaszkodunk, de amikor úgy döntöttünk, hogy a gyes végéig itthon maradok a gyerekekkel, tudtuk, hogy jelentősen szűkebb lesz a költségvetésünk, sok lemondással fog járni.
Amikor még ismerkedtünk és házasságunk elején sokat utaztunk. Akkor is olyan utakról álmodoztunk, amiket nem a mi pénztárcánknak terveztek, így először stoppal, majd olcsó repjegyekre vadászva, hátizsákkal vágtunk neki a világnak.
Aztán egyszer csak jöttek a gyerekek és az elsővel még egy Barcelona becsúszott, a többivel meg örültünk, ha a Balatonra eljutottunk. Be kellett látnunk, kiöregedett hátizsákosok lettünk és bővült a család 3 gyerekkel, pár kutyával, kertesházzal: mással voltunk elfoglalva. Nem is nagyon vágytunk új élményekre, jött abból kéretlenül is hetente 4. Kitöltötte az életünk a mikrovilágunk és nagyon élveztük is.
Sokan utaztak a baráti társaságokból, rokonok közül – mindig szívesen hallgattunk a beszámolókat és nyugtáztuk, hogy majd egyszer mi is megyünk. Minden tavasszal elkezdtük nézegetni a horvát tengerpart ajánlatait, de végül sosem mentünk, mert nem éreztük, hogy mennénk, nem a mi világunk (egyszer voltunk). Néha még egy-egy török családi resort ajánlata napirendre került, de azért az árért bevalljuk, sokkal többet várnánk. A fapados jegyek gondolatával is eljátszottunk sokszor, de egyik sem húzott be bennünket. Nem fogant meg a vágy, mert nem is volt igazán.
Év közben áldoztunk a kultúrára (szigorúan gyerekjegyek, Bábszínház, gyerekbalett, koncertek) és télen apa kedvenc sportját a síelést is beiktattuk. Nyárra valahogy mindig elég volt a sok apró hazai, belföldi kaland. (kétnyelvű családként két belföldet is meg kell szerettetnünk a gyerekekkel). Örökmozgók vagyunk, imádjuk a programokat. Lehet az méhecskenézegetés egy mezőn, vagy sárkányeregetés, kincskeresés a belvárosban… mindig kitalálunk valamit, nem volt igény egy nagy és valljuk be, azért drága útra.
2019. tavaszán valamitől elindult bennem a nyüzsgés. Örököltem egy kis pénzt – amit a férjem a házunk felújítására akart fordítani – de közben mehetnékünk is támadt. 40. születésnapunkra is pénzt kértünk a rokonoktól… Nem is konkrétan utazni vágytunk, inkább átélni valami újat, kiesni a komfortzónánkból és a gyerekeknek megmutatni egy rakat új dolgot.
Egyik nap megláttam a Qatar Airways hirdetését a facebookon. Megszólított! „Szeretnél fél áron utazni?” Ki a csuda ne akarna az egyik legprofibb repülőtársasággal fél áron utazni? Először tartozom köszönettel a personal alapú közösségi média hirdetéseknek. Felmentem egy utazási fórumra és megkérdeztem: hol nincsenek kóbor kutyák. Egy hasonlóan állatbarát barátnőm Thaiföldön volt és nem tudott kikapcsolódni, mindenkinek vannak ziziségei, a miénk ez. A fórumon Zanzibárt írták. Hallottam róla, olvastam valahol róla, de sosem éreztem vágyat, hogy meglátogassam. Rákerestem… van óceánpartja és Afrikában van. Ez elég újnak tűnt, sosem vágytam oda, nem vagyunk valami nagy tengerpartosok.
Kattintottam a hirdetésre és láttam a listát, hogy hova akciós épp. Két perc alatt dőlt el, hogy menjünk, hogy anyukámat és anyóst is vigyük. Mert jó fejek, mert ők is rég álmodoztak utazásról, mert dolgozókként ritkán találkoznak az unokákkal és mert a bébiszitternek is tökéletesek. Azóta már tudjuk, hogy nélkülük is remekül megoldottuk volna, de azért még nagyobb élmény volt… Így pár perccel később 7 db akciós jeggyel volt könnyebb a bankszámlánk. Meg is nyugodtunk…
Pár hónapig nem is foglalkoztunk az úttal, a vége meg annyira sűrű lett, hogy épp, hogy szállást tudtunk foglalni. Nem nagyon volt időnk felkészülni. Foglaltunk pár szállást bookingon, de egyet időközben törölt a rendszer (nem vettük észre), egyet pedig a hotel, mert foglalás közben az bankunk küldött új bankkártyát és a levonáskor már a régi kártyát kivonták. Ez a legjobban alakult, fantasztikus szállásokra sodort a véletlen bennünket.
De menni akartunk, mert szeptembertől újra munkába álltam és éreztük, hogy csak futunk az életünk után.
Van, amikor elfáradunk, belefásulunk, sok lesz. Amikor kedvetlenül kell az ember, a napi rutin bedarál, a család fárasztó és valahogy azon gondolkodunk, hogy nem akarunk így élni. Így nem.
Nekünk bejött akkor kiugrani a mókuskerékből. Olyan programot keresni, ami kilendít a komfortzónából, ami új témákat ad a beszélgetésekhez, új élményeket. Most is azt gondolom, hogy ez az élmény nem egy hétre tölti fel az embert, azóta is minden nehéz, fáradt pillanatban innen merítünk erőt. Nekünk bejött. És akkor még nem tudtuk, hogy milyen sokáig nem lesz lehetőségünk utazni.
